művész


Baracskai Judit

Baracskai Judit

A vajdasági származású fiatal énekesnő 1992-ben született Verbászon. Hét évig hegedülni tanult, majd a szakközépiskolát Szabadkán végezte zeneelmélet és magánének szakon. 2017-ben szerezte meg Operaének-művész diplomáját Szegeden, ahol mesterei voltak: Temesi Mária és Csengery Adrienne énekművészek, Pál Tamás és Koczka Ferenc karmesterek. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színházban játssza Másenyka…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

A vajdasági származású fiatal énekesnő 1992-ben született Verbászon. Hét évig hegedülni tanult, majd a szakközépiskolát Szabadkán végezte zeneelmélet és magánének szakon. 2017-ben szerezte meg Operaének-művész diplomáját Szegeden, ahol mesterei voltak: Temesi Mária és Csengery Adrienne énekművészek, Pál Tamás és Koczka Ferenc karmesterek. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színházban játssza Másenyka (Bál a Savoyban) és Frasquita (Carmen) szerepét, valamint a Wiener Staatsoper rendszeres látogatója, ahol nemzetközi versenyekre, meghallgatásokra készül Bartinai Gábor szólókorrepetitor vezetésével.

Szólistaként 2014-ben mutatkozott be. Önálló ária- és dalestjein számos helyen előadta több mint száz áriából, dalból és duettből álló repertoárját. 2015-ben 10 állam 14 városában mintegy 20 koncertet adott az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, valamint ugyanebben az évben felkérték a Kincsem című magyar film Operaénekesnő szerepének megformálására, amely a 2017. évi bemutatót követően óriási hazai érdeklődésre tett szert és nemzetközi elismerést hozott. Az igazi sikert 2016-ban a Nemzetközi Simándy József Énekverseny jelentette, ahol 24 évesen, kategóriájának legfiatalabbjaként I. helyezést és hat különdíjat kapott. Ugyanebben az évben megnyerte a Petrovics Emil Kortárs Énekversenyt, valamint a Vera Kovac Vitkai Nemzetközi Énekversenyt (Novi Sad), ahonnan a zsűri maximálisan adható pontszámával a verseny Fődíját is elhozta. Operai debütálására Melindaként szintén 2016-ban került sor, a Szegedi Nemzeti Színházban. Tehetségét a Rotary és Soroptimist szervezetek is elismerik és támogatják, a Rotary GoL (Gift of Life) program művésznagykövete, jótékonysági koncertjein közel 2 millió forint adományt (5.000 EUR) gyűjtött szívbeteg gyermekek életmentő műtétjeire. 2017. áprilisában bekerült a Magyar Állami Operaház programjába, fellépett a Miskolci Operafesztiválon, a Magyar Rádió Márványtermében, önálló áriaestet adott a MÜPA-ban és a Szegedi Nemzeti Színházban. Ugyanebben az évben elnyerte a Sófi József Ösztöndíj Fődíját, valamint a Szegedi Tudományegyetem Kiválósági Program Ösztöndíjának Aranyfokozatát. Szeged Város Pályakezdői támogatás odaítélésével ismerte el tehetségét, eddig elért hazai és nemzetközi sikereit, eredményeit.
Színpadon énekelt szerepek:

 

ADINA, Donizetti: Szerelmi bájital, 2014
ILONA, Tóth Péter: Árgyélus királyfi, 2014
MORTADELLA, Tóth Péter: Árgyélus királyfi, 2015
FIORDILIGI, Mozart, Cosí fan tutte, 2016
MELINDA, Erkel Ferenc: Bánk bán, 2016
FRASQUITA, Bizet: Carmen, 2018

 

Tanult szerepek:

 

CSO-CSO-SZÁN, Puccini: Pillangókisasszony, 2017
DONNA ANNA, Mozart: Don Giovanni, 2017
LIÚ, Puccini: Turandot, 2017
NEDDA, Leoncavallo: Bajazzók, 2017
CONSTANZA, Mozart: Szöktetés a szerájból, 2018
ELVIRA, Verdi: Ernani (felkérésre), 2018
VIOLETTA, Verdi: Traviata, 2018

 

 

Filmszerep:

 

KINCSEM, Operaénekesnő (Gilda, Verdi: Rigoletto), 2017

 

 

Mesterkurzusok:

 

Andrejcsik István, 2010
Johannes von Duisburg, 2013
Prof. Dr. Temesi Mária, 2014
Vizin Viktória, 2015
Rost Andrea, 2016
Bátori Éva, 2016
Georgina Benza, 2017

 

Díjak és versenyeredmények:

 

Nikola Cvejity Köztársasági Énekverseny, Ruma, II. díj, 2008
Nikola Cvejity Köztársasági Énekverseny, Ruma, III. díj, 2009
Simándy József Nemzetközi Énekverseny, Szeged, I. díj és 6 különdíj, 2016
(Különdíjak: Bartók Rádió, Miskolci Operafesztivál, MÜPA, Rotary, Soroptimist, SZTE)
Petrovics Emil Énekverseny, Debrecen, I. díj, 2016
III. Vera Kovac Vitkay Nemzetközi Énekverseny, Novi Sad, I. díj és Fődíj, 2016

Bizet: Carmen

Bizet: Carmen

Szegedi Nemzeti Színház
  • Frasquita

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!