művész


Juhász  István
4

Juhász István

Egerben született 1978-ban.
Egerben végezte el az általános iskolát, és a gimnáziumot.
Az általános iskola első osztályában amatőr színjátszó lett. 16 évig különböző amatőr társulatoknál játszott, sőt, mint egyetemi színpados, bekerült a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Mandátum című előadásába, melyet Mohácsi János rendezett.

Egy évre…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Egerben született 1978-ban.
Egerben végezte el az általános iskolát, és a gimnáziumot.
Az általános iskola első osztályában amatőr színjátszó lett. 16 évig különböző amatőr társulatoknál játszott, sőt, mint egyetemi színpados, bekerült a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Mandátum című előadásába, melyet Mohácsi János rendezett.

Egy évre rá felvették a Színművészeti Egyetemre.

Negyedévben Marton László  szerződést ajánlott számára, és azóta is a Vígszínház tagja.


 Jelenlegi szerepei:

Sok hűhó semmiért: Bunkós
Egy csók és más semmi: Vrabecz
Tévedések vígjátéka: Ádám, a Rendőr
Az ünnep: Kim
Úrhatnám polgár: Covielle, Cléonte inasa
Katharina Blum elvesztett tisztessége: Moeding főfelügyelő
Chioggiai csetepaté: ISIDORO, bírósági jegyző

 

A chioggai csetepaté

A chioggai csetepaté

Vígszínház
  • ISIDORO, bírósági jegyző
A Pityu bácsi fia

A Pityu bácsi fia

Csiky Gergely Színház
  • Laci
Az egérfogó

Az egérfogó

Thália Színház
  • Giles Ralston
Az egérfogó

Az egérfogó

Thália Színház
  • Giles Ralston
Az ünnep

Az ünnep

Vígszínház
  • Kim
Az ünnep

Az ünnep

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kim
Egerek

Egerek

Nemzeti Színház
  • Márton papa
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Vígszínház
  • Vrabecz
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Antal
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház
  • Antal
Hétköznapi őrületek

Hétköznapi őrületek

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Anna
Lenni vagy nem lenni

Lenni vagy nem lenni

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Müller százados, SS-katona
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Orvos, Alex, Nőgyógyász, Színész
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház
  • Orvos, Alex, Nőgyógyász, Színész
Othello

Othello

Vígszínház
  • KÉPVISELŐ
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Gergő, Capuleték embere
Rómeó és Júlia - színmű

Rómeó és Júlia - színmű

Vígszínház
  • Péter, Capuleték embere
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

Vígszínház
  • Bacchus
Sok hűhó semmiért

Sok hűhó semmiért

Vígszínház
  • Bunkós
Száz év magány

Száz év magány

Vígszínház
  • Aureliano
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Vígszínház
  • Ádám, a Rendőr
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ádám, a Rendőr
Úrhatnám polgár

Úrhatnám polgár

Vígszínház
  • Covielle, Cléonte inasa
Úrhatnám polgár

Úrhatnám polgár

Vígszínház
  • Covielle, Cléonte inasa

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!