művész


Lőrincz  Andrea
2

Lőrincz Andrea

Életpálya:

Lőrincz Andrea (1984. március 5.) musical- és operett színész, énekes, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház társulatának tagja.

Lőrincz Andrea 1984. március 5-én született Dombóváron. 2005-ben diplomázott a Theatrum Színművészeti Akadémián, Gali László osztályában. Ugyanebben az évben szerepet kapott…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Életpálya:

Lőrincz Andrea (1984. március 5.) musical- és operett színész, énekes, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház társulatának tagja.

Lőrincz Andrea 1984. március 5-én született Dombóváron. 2005-ben diplomázott a Theatrum Színművészeti Akadémián, Gali László osztályában. Ugyanebben az évben szerepet kapott a Szigetszentmiklósi Sziget Színház Kacsóh Pongrác – Petőfi Sándor: János vitéz című előadásában, mint Gonosz mostoha. Innentől kezdve a Sziget Színház társulatának oszlopos tagja, vezető művésze. A színház darabjait az elmúlt években nagy sikerrel mutatták be az ország számos részén, sőt az országhatárokon túl is. A társulat átlagosan évi 200 előadást játszik. 2015-ben debütált a Nemzeti Lovas Színházban, mint lovas színész. Játszott ezen kívül még a Budapesti Utcaszínházban, a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületében és a Szép Ernő Színházban. 2013 óta forgatókönyv-, szöveg- és dalszövegíró is. Eddigi munkái: A rút kiskacsa, Rumcájsz és Manka, Panka és az álommanó, Mikulás Álomországban mesemusicalek, mely darabok zeneszerzője Mészáros László volt. 2016-ban kapta meg az első nagyobb szabású zenés produkció írói feladatát, a Hófehérke c. családi musicalt, szintén Mészáros László zeneszerzővel együttműködve.

SZÍNPADI MUNKÁI:

Sziget Színház és Nemzeti Lovas Színház:

Dés László - Geszti Péter - Békés Pál: A Dzsungel könyve/Bagira (2016)

Mészáros László – Galambos Attila: Gladiátor/Múzsa (2015)

Mich Leigh - Joe Darion - Dale Wasserman: La mancha lovagja/Kocsmárosné (2015)    

Mészáros László - Pintér Tibor: Dózsa, a nép fia/Báthory Zsófia (2014)  

Lúdas Matyi/ Anya, Biri néni (2013)

Szűts István – Pintér Tibor: Mátyás, az igazságos rockopera/ Szilágyi Erzsébet (2013)

Gömöry Zsolt - Pataky Attila ­­- Oravecz János: Edda musical: A kör/ Jolán (2013)

Zágon István – Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj / Schneiderné, Júlcsa (2012)

Szűts István:  Az utolsó betyár/ Bíróné (2012)

Szűts István - Koltay Gergely: Trója rockopera/ Thétisz (2011)

Szűts István - Koltay Gergely: Honfoglalás rockopera/ Sámánasszony (2011)

José Fernandez – Steve Margoshes – Jacques Levy: Fame/ Miss Sherman (2010)

Kálmán Imre: Marica grófnő / Cecília néni (2009)

Barabás Pál: Egy szoknya, egy nadrág/ Kamilla (2009)

Pierre Barillet – Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága/ Stephanie, Boticelli Tavasza (2008)

Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő/ Carla Schlumberger (2008)

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő/ Cecília (2008)

Bakonyi Gábor - Tiboldi Mária: Mágnás Miska/ Zsorzsi nagymama (2008)

Bram Stoker: Drakula/ Szobalány (2007)

Ábrahám - Harmat: Viktória/ Riquette (2007)

Jim Jacobs – Warren Casey: Grease / Igazgatónő (2006)

Szörényi  – Bródy: István, a király/ Sarolt (2006)

Jacobi Viktor – Martos Ferenc–Bródy Miksa: Leányvásár/ Harissonné (2006)

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán–Horváth Péter: Padlás/ Mamóka (2005)

Gerome Ragni – Galt MacDermot–James Rado: Hair/ Anya, könyvtárosnő, börtönőr (2005)

Petőfi Sándor – Kacsóh Pongrác: János vitéz/ Gonosz mostoha (2005)

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete:

             Kálmán Imre: Csárdáskirálynő/ Cecília (2010)

             Vajda Katalin: Anconai szerelmesek/ Agnese (2009)

             Hamlet – rockopera/ Rosenkrantz (2008)

             Ákos – Horváth Zoltán: Majom a ketrecben/ Anya (2007)

Budapesti Utcaszínáz:

               Óz a Nagy Varázsló/ Boszorkány (2012)

               János Vitéz/ Törökbasa, zsivány..(férfi szerepek) (2011)

               Betlehemi éj/ Mária (2007)

               A lónak vélt menyasszony/ Fruzsina, Zsuzska (2012)

               Lúdas Matyi/ Anya, Biri néni (2012)

              Liliomfi/ Erzsike (2009)

              Dundin, a megcsúfolt férj/Klára (2010)

              Mátyás király juhásza/ Csuporka (2006)

              Don Giovanni/ Donna Anna, Donna Elvira (2010)

A kör – Edda musical

A kör – Edda musical

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
A KÖR-EDDA musical

A KÖR-EDDA musical

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Jolán
A padlás - Sziget Színház

A padlás - Sziget Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Mamóka
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Viktória (magyar lány)
Anconai Szerelmesek

Anconai Szerelmesek

RaM Colosseum
  • Viktória (magyar lány)
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház
  • Viktória (magyar lány)
Anconai szerelmesek  - Veres1Színház előadása

Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Viktória (magyar lány)
Anconai szerelmesek - Premier

Anconai szerelmesek - Premier

Veres 1 Színház
  • Viktória (magyar lány)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Cecília
CYRANO

CYRANO

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Duenna
Edda musical- A Kör

Edda musical- A Kör

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Jolán
Edda musical- A Kör

Edda musical- A Kör

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Jolán
Eisemann Mihály: HYPPOLIT, A LAKÁJ zenés vígjáték

Eisemann Mihály: HYPPOLIT, A LAKÁJ zenés vígjáték

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Schneiderné
Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Viktória (magyar lány)
HAIR - Rado - Ragni - Macdermot/Sziget Színház

HAIR - Rado - Ragni - Macdermot/Sziget Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
HAIR musical két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 4.

HAIR musical két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 4.

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Anya
Hippolyt, a lakáj Eisemann M./Sziget Színház

Hippolyt, a lakáj Eisemann M./Sziget Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Schneiderné
Honfoglalás

Honfoglalás

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Sámánasszony
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

HONFOGLALÁS Sziget színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
JÁNOS VITÉZ zenés játék ÚSZ tavaszi bérlet 2. ea.

JÁNOS VITÉZ zenés játék ÚSZ tavaszi bérlet 2. ea.

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mostoha
Jimmy musical

Jimmy musical

Mátra Művelődési Központ
  • Anael
Koltay-Szűts: Honfoglalás

Koltay-Szűts: Honfoglalás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Sámánasszony
Lencsés-Horváth: Hamlet rockopera

Lencsés-Horváth: Hamlet rockopera

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rosencrantz
Lúdas Matyi

Lúdas Matyi

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Matyi édesanyja
LÚDAS MATYI zenés népi játék

LÚDAS MATYI zenés népi játék

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Biri nénje
MÁGNÁS MISKA Sziget Színház előadása

MÁGNÁS MISKA Sziget Színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Mátyás, az igazságos

Mátyás, az igazságos

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Szilágyi Erzsébet
Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

Nemzeti Lovas Színház: Honfoglalás - Történelmi rockopera

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Nemzeti Lovas Színház: István, a király

Nemzeti Lovas Színház: István, a király

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Sarolt
Rózsa Sándor

Rózsa Sándor

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Biszelka, Rózsa édesanyja
Sziget Színház DÓZSA GYÖRGY, A NÉP FIA családi musical - őszi bérlet 1. előadás

Sziget Színház DÓZSA GYÖRGY, A NÉP FIA családi musical - őszi bérlet 1. előadás

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Báthory felesége
Sziget Színház és Nemzeti Lovas Színház: Trója - rockopera

Sziget Színház és Nemzeti Lovas Színház: Trója - rockopera

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
Sziget Színház: János vitéz - zenés játék

Sziget Színház: János vitéz - zenés játék

Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár
  • Mostoha
Szűts- Koltay: TRÓJA

Szűts- Koltay: TRÓJA

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Thetis
Trója

Trója

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Színész
TRÓJA

TRÓJA

RaM Colosseum
  • Thetis
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Viktória (magyar lány)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Viktória (magyar lány)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Viktória (magyar lány)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Viktória (magyar lány)

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!