művész


Réti Erika
2

Réti Erika

Született: 1944. máj. 17., Miskolc

Színművész.

1962 és 1969 között a miskolci Nemzeti Színház, 1969 és 1979 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja voltam. 1979-től vagyok a kecskeméti Katona József Színház tagja. Már kislány koromban, nagy fantáziával megáldott JÁTÉKOS voltam. A húgommal teremtettünk magunknak egy külön mesevilágot, ami…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

1962 és 1969 között a miskolci Nemzeti Színház, 1969 és 1979 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja voltam. 1979-től vagyok a kecskeméti Katona József Színház tagja. Már kislány koromban, nagy fantáziával megáldott JÁTÉKOS voltam. A húgommal teremtettünk magunknak egy külön mesevilágot, ami segített az életünket szebbé tenni. Természetesen ilyenkor nagyon gazdagok voltunk, szép kastélyban laktunk, ahol mindig én voltam a királynő, testvérem az összes mellékszereplő. Ezek a mesék arról szóltak, hogy segítünk a szegény embereknek, boldoggá tenni, örömöt adni! Ez azóta is folyamatos. Nagyon szerencsés vagyok, hogy most is és ez előtt is gyönyörű kastélyban játszhatom tovább! Egyik kedvenc íróm, Tamási Áronnal szólva: „ Azért vagyunk a világon, hogy otthonra leljünk benne”
Mi ezt itt Kecskeméten találtuk meg. Itt sikerült felnevelni gyermekeinket (Viktória, Gergő), unokáinkat (Ádám, Dalma, Máté). Az ő „szárnyra bocsátásuk” nagy erőt ad nekünk, remélem jól segítettünk megtanítani „repülni” őket.


Díjak:

Déryné-díj 1993
Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1996
Katona József-díj 1998
Az évad színésznője 2002
Aase díj 2002
Az évad színésznője 2004
Bács-Kiskun megyei művészeti-díj 2009
Pék Matyi-díj 2010
A kecskeméti Katona József Színház örökös tagja


Fő szerepeim:

Roxane (Rostand: Cyrano de Bergerac ), Stella (Crommelynck: A csodaszarvas ), Osztrigás Mici(Feydeau: Osztrigás Mici), Lady Milford (Schiller: Ármány és szerelem ), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom ), Polly (Brecht- Weill: Koldusopera ), Cecília (Kálmán: Csárdáskirálynő ), Ellen (Schisgal: Szerelem, óh! ), Corinna (Hervé: Nebáncsvirág ), Iduna (Burkhardt: Tűzijáték ), Nicole (Moliere: Az úrhatnám polgár ), Polgármesterné (Gogol: A revizor ), Nő (Gelman: A pad ), Doris (Slade: Jövőre veled ugyanitt ), Laura (Örkény: Macskajáték ), Elmira (Moliere: Tartuffe ), Ágnes (Pozsgai: Törődj a kerttel ), Martha (Albee: Nem félünk a farkastól ), Ettinger Manyi (Rejtő Jenő-SándorJenő: Aki mer, az nyer), Nevelőnő (Büchner: Leonce és Léna),Gonoszné (Tóth Ede: A falu rossza) Töttösy Melinda (Ábrahám-Kelér-Harmath-Szilágyi: 3:1 a szerelem javára), Maria Giannutri, a család feje (Pianosa: Mert a mamának így jó), Albequerque hercegnő (Victor Hugo: Királyasszony lovagja),Tanácsosné, városi özvegy (Wyspianski&Ady/Bodolay: A magyar menyegző)Karcsi néni (Pozsgai Zsolt: A szörny és a szép) Sárbogárdi Jolán (Parti Nagy: Ibusár ), Fruzsina házasságszerző (Moliere: Fösvény), Margret, a dada (Strindberg: Az apa),Irinoy grófné (Kálmán Imre: A cigányprímás), Ságiné ( Eisemann-Somogyi- Zágon: Fekete Péter), Ursula (Shakespeare: Sok hűhó semmiért),Millerné (Schiller: Ármány és szerelem) Concetta, a dajka (Taviani-Morricone-Bodolay: Előre hát fiúk), Juno (Offenbach:Orfeusz az alvilágban), Luisa (Feydeau: Meglőttük a fényes sellőt), Kamilla (Spiró: Liliomfiék az Alföldön), Anya színésznő (Ács János: Casanova nuova), Montague-né (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Margit királyné (Gombrovicz: Yvonne, burgundi hercegnő), Marcellina (Beaumarchais: Figaro házassága), Fejedelemasszony (Hervé: Nebántsvirág), Olivarez hercegnő (Schiller: Don Carlos), Nagymama, Farkas, A bolygók királya (Maeterlinck: A kék madár), Szomszédasszony; Jászai mari, a Nemzet nagyasszonya (Zerkovitz-Szilágyi. Csókos asszony), Nagymama, Öregasszony, Haramia asszony, Manó (Zalán Tibor: A shówkirálynő), A kisfiú meg az oroszlánok (Szilvia), Bob herceg (A királynő), Finito (Özvegy Vecserák Károlyné, Blondin anyósa), Kecskeméti Kiskondás (Disznómama), A windsori víg nők (Sürge asszony), Montmartre- i ibolya (Durandné, Camille)

Film:
Valahol Oroszországban, Néma Levente, Mire megvénülünk, Egy úrlovas története, Patika, Csocsó, A pályaudvar lovagjai
 
László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Czirják Judit) - 2019/2020
Szenes Iván - Gádor Béla - Darvas Szilárd - Barabás Tibor - Kerekes János: Állami áruház (Novákné, eladó a női konfekció osztályon) - 2018/2019
Németh Virág - Donizetti: A manóvizsga (Pattantyú tanárnő) - 2016/2017
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Mama) - 2016/2017
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Nagymama) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Angyalok kara) - 2015/2016
L. Frank Baum: Óz (DK-i Boszorkány) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Bözsi mama) - 2015/2016
Müller Péter Sziámi - Müller Péter - Tolcsvay László: Isten pénze (Dilberné) - 2015/2016
Barta Lajos: Szerelem (Szalayné, felesége) - 2015/2016
Réczei Tamás: Színházi vándorok (Polgárné, építési irodavezető) - 2014/2015
Jurij Poljakov: Párcsere (Irina Markovna, Irina Markovna) - 2013/2014
Réczei Tamás: Szabadság kórus (Edigna nővér, Énekes felesége, Id. Melánia) - 2013/2014
Déry Tibor - Réczei Tamás: Szerelem (Mama) - 2013/2014
Réczei Tamás: Vasárnapi gyerekek (Tolnay Klári, Goldstein Estella, később Stein Eszter) - 2012/2013
Vadnay László - Vitéz Miklós: Meseautó (Anya, Kovács felesége) - 2012/2013
Kaffka Margit: Hangyaboly (Kunigunda) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Angyalok kara - (szabadtér)) - 2012/2013
Réczei Tamás: Amazonok (érzelmes zakatolás) (Szereplő) - 2011/2012
Deres Péter - Tormay Cécile: A régi ház (Tini mamzel) - 2011/2012
Agatha Christie: Az egérfogó (Mrs. Boyle) - 2011/2012
Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok (Florence néni) - 2010/2011
William Shakespeare: Harmadik Richárd (Margit, trónfosztott királyné, VI. Henrik özvegye) - 2010/2011
Arthur Miller: Pillantás a hídról (Beatrice, a felesége) - 2009/2010
Rideg Sándor: Indul a bakterház (Banya) - 2009/2010
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő (Illésházy Krisztina grófnő) - 2009/2010
Forgách András: A kulcs (Anya) - 2008/2009
Márai Sándor: Eszter hagyatéka (Olga, elvált nő, Olga, elvált nő) - 2008/2009
Paul Portner: Hajmeresztő (Mrs. Schubert, szenátorné) - 2008/2009
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A montmartre-i ibolya (Durandné, Camille, alkoholista mostohaanya) - 2007/2008
Pozsgai Zsolt: Kecskeméti kiskondás (Disznómama) - 2007/2008
William Shakespeare: A windsori víg feleségek (Sürge asszony, dr. Caius házvezetőnője) - 2006/2007
Tasnádi István: Finito (Özvegy Vecserák Károlyné, Blondin anyósa) - 2006/2007
Martos Ferenc - Huszka Jenő: Bob herceg (A királynő ) - 2006/2007
Lázár Ervin: A kisfiú és az oroszlánok (Szilvia, a felesége) - 2006/2007
Zalán Tibor: A shówkirálynő (Nagymama, Haramia asszony, Kutya) - 2006/2007
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Jászai Mari, a Nemzet nagyasszonya, Szomszédasszony) - 2005/2006
Maurice Maeterlinck: A kék madár (Nagyanyó, Farkas, A bolygók királya) - 2005/2006
Friedrich Schiller: Don Carlos (Olivarez hercegnő, főudvarmesternő) - 2005/2006
Hervé: Nebántsvirág (Fejedelemasszony) - 2005/2006
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Marcellina, házvezetőnő) - 2004/2005
Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő (Margit királyné) - 2004/2005
William Shakespeare: Romeó és Júlia (Montague-né) - 2004/2005
Louis Feydeeau: Meglőttük a fényes sellőt (Luisa, a szakácsnő, rövidlátó ) - 2004/2005
Ács János: Casanova nuova (Anya - Színésznő) - 2003/2004
Louis Feydeeau: Meglőttük a fényes sellőt (Luisa, a szakácsnő, rövidlátó ) - 2003/2004
Spiró György: Fogadó a Nagy Kátyúhoz (Kamilla, jelenleg kisasszony) - 2003/2004
Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Junó ) - 2002/2003
Morricone Ennio: Előre hát, fiúk! (Concetta, a dajka) - 2002/2003
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Ursula) - 2002/2003
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Millerné, a csellista felesége) - 2002/2003
Zágon István - Somogyi Gyula - Eisemann Mihály: Fekete Péter (Szőnyi Ella, Ságiné) - 2002/2003
Kálmán Imre: A cigányprímás (Irinyi grófnő) - 2001/2002
August Strindberg: Az apa (Margret, a dada) - 2001/2002
Molière: A fösvény (Frosine (Fruzsina), házasságszerző) - 2001/2002

2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

Thália Színház
  • Mama
A manóvizsga

A manóvizsga

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Pattantyú tanárnő
A manóvizsga

A manóvizsga

Pécsi Nemzeti Színház
  • Pattantyú tanárnő
A megvádolt

A megvádolt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Bözsi mama
A régi ház

A régi ház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tini mamzel
A régi ház - Nagyszínház

A régi ház - Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tini mamzel
Állami áruház

Állami áruház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Novákné, eladó a női konfekció osztályon
Amazonok

Amazonok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Az egérfogó

Az egérfogó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mrs. Boyle
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mama
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mama
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mama
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Mama
Eszter hagyatéka

Eszter hagyatéka

Karinthy Színház
  • Olga, elvált nő
Hangyaboly

Hangyaboly

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kunigunda
Hangyaboly

Hangyaboly

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kunigunda
Hangyaboly

Hangyaboly

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Kunigunda
Harmadik Richárd

Harmadik Richárd

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Margit
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Banya
Isten pénze

Isten pénze

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dilberné
JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

Klebelsberg Kultúrkúria
  • IRINA
Jurij Poljakov: Párcsere

Jurij Poljakov: Párcsere

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Irina Markovna
Kaffka M: Hangyaboly

Kaffka M: Hangyaboly

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kunigunda
KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY

KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kunigunda
Káprázatos kisasszonyok

Káprázatos kisasszonyok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Florence néni
Lili bárónő

Lili bárónő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Illésházy Krisztina grófnő
Lüszisztraté

Lüszisztraté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Nagymama
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nagymama
Meseautó

Meseautó

Szarvasi Vízi Színház
  • Anya, Kovács felesége
Meseautó 2012/13

Meseautó 2012/13

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Anya, Kovács felesége
Meseautó-előszilveszteri előadás

Meseautó-előszilveszteri előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Anya, Kovács felesége
Meseautó____

Meseautó____

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Anya, Kovács felesége
Óz

Óz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Északi boszorkány
Párcsere

Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Irina Markovna
Párcsere

Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Irina Markovna
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Beatrice, a felesége
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Beatrice, a felesége
Pillantás a hídról-Nagyszínház

Pillantás a hídról-Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Beatrice
Szabadság kórus

Szabadság kórus

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Edigna nővér, Id. Melánia, Énekes felesége
Szerelem

Szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mama
Szerelem

Szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Szalayné, felesége
SZERELEM

SZERELEM

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Mama
Tormay Cécile: Régi ház

Tormay Cécile: Régi ház

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Tini mamzel
Udvarszínház - Meseautó

Udvarszínház - Meseautó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Anya, Kovács felesége
UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Irina Markovna
Vasárnapi gyerekek

Vasárnapi gyerekek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tolnay Klári
Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás

Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Goldstein Estella, később Stein Eszter/Tolnay Klári
VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ

VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Anya, Kovács felesége
Vitéz-Vadnai: Meseautó

Vitéz-Vadnai: Meseautó

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Anya, Kovács felesége
VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly

VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly

Thália Színház
  • Kunigunda
VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

Thália Színház
  • Irina

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!