művész


Szabó István

Szabó István

Született: 1938. február 18. (Budapest)

Filmrendező.

A gyermek Szabó István sokáig orvos, de 16 éves korától már filmrendező akart lenni. Középiskolai tanulmányait az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte, 1956-ban érettségizett. Ugyanebben az évben jelentkezett és első próbálkozásra fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma egyetem) filmrendező szakára, Máriássy Félix osztályába, ahol…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Filmrendező.

A gyermek Szabó István sokáig orvos, de 16 éves korától már filmrendező akart lenni. Középiskolai tanulmányait az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte, 1956-ban érettségizett. Ugyanebben az évben jelentkezett és első próbálkozásra fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma egyetem) filmrendező szakára, Máriássy Félix osztályába, ahol a tanársegéd Makk Károly volt. Osztálytársa volt többek között Elek Judit, Kézdi-Kovács Zsolt, Rózsa János, Gábor Pál, Gyöngyössy Imre, Kardos Ferenc, Singer Éva és a negyedik évfolyamtól Huszárik Zoltán.

A főiskolán készített kisfilmjei elvesztek, köztük egy plakátragasztóról szóló tízperces némafilm, melyet Szabó István egy 1975-ben készült interjúban első rendezésének nevezett. A főiskolán 1961-ben végzett. Koncert című vizsgafilmje, egy lírai etűd eredeti látásmódról tanúskodott, az oberhauseni nemzetközi fesztiválon díjat is nyert.

Díjai, elismerései:
Szabó István beszédet mond az Osztrák Filmdíj átvételekor (Bécs, 2017)
Magyar Filmkritikusok Díja: A legjobb kisfilm rendezés (1963) (Variáció egy témára, Koncert)
Cannes-i Filmfesztivál: a zsűri külön dicsérete (1963)
Cannes-i Filmfesztivál: a legjobb forgatókönyv díja (1963)
Balázs Béla-díj (1967)
Kossuth-díj (1975)
Ezüst Medve díj a legjobb rendezőnek (1980)
FIPRESCI-díj (Cannes, 1981)
Oscar-díj /a legjobb idegen nyelvű film/ (1982)
Érdemes művész (1982)
David di Donatello-díj (1982) (Mephisto)
Kiváló művész (1985)
Cannes-i Filmfesztivál: a zsűri külön dicsérete (1985)
BAFTA-díj (1986) (Redl ezredes)
Joseph Pulitzer-emlékdíj (1996)
Budapest díszpolgára (1996)
Corvinus-díj (1997)
Kölcsey-emlékplakett (1998)
Európai Filmdíj (1999)
Hazám-díj (2001)
A XIII. kerület díszpolgára (2001)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2002)
Mar del Plata Filmfesztivál -Legjobb rendező díj (Taking-Side-Szembesítés c. film alkotásáért)
Magyar filmkritikusok díja (2003)
Prima díj (2004)
Magyar Mozgókép Mestere (2007)
Jubileumi Prima Primissima díj (2007)
Szófiai Színház- és Filmművészeti Akadémia díszdoktora (2012)
Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál: Michael Curtiz-közönségdíj (2012)
Arany Medál díj (2012) /Az év filmje – "Az ajtó"/
CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíja (2013)
A Nemzet Művésze (2014)
Osztrák Filmdíj (2017)

Filmjei

Rendezőként és forgatókönyvíróként:
A hetedik napon (1959) (rövidfilm)
Plakátragasztó (1960) (rövidfilm, elveszett)
Ruth Freudenheim (1960) (Leonhardt Frank Jézus tanítványai című regényéből egy jelenet; elveszett)
Variációk egy témára (1961) (rövidfilm)
Te (1963) (rövidfilm)
Koncert (1963) (rövidfilm)
Álmodozások kora (1964)
Kresz-mese gyerekeknek (1965) (rövidfilm)
Apa (1966)
Kegyelet (1967) (rövidfilm)
Bors (tévésorozat) a Vesztegzár a határon című része (1968) (Forgatókönyv: Köllő Miklós, Fülöp János)
Szerelmesfilm (1970)
Budapest, amiért szeretem (1971) (rövidfilm sorozat)
Álom a házról (1972) (rövidfilm)
Tűzoltó utca 25. (1973)
Ősbemutató (1974) (tévéfilm)
Budapesti mesék (1976)
Várostérkép (1977) (rövidfilm)
Helyszínek vasárnap (1978) (rövidfilm)
Bizalom (1980)
Der Grüne Vogel, magyar címe: Zöld madár (1980) (tévéfilm)
Mephisto (1981) (Forgatókönyv: Dobai Péterrel közösen)
Levél apámhoz (1982) (tévéfilm, (rövidfilm, Franz Kafka írásából)
Katzenspiel, magyar címe: Macskajáték (1983) (tévéjáték, Örkény István színdarabja alapján)
Bali (1984) (tévéfilm)
Redl ezredes (1985) (Forgatókönyv: Dobai Péterrel közösen)
Hanussen (1988) (Forgatókönyv: Dobai Péterrel közösen)
Találkozás Vénusszal (1991) (Forgatókönyv: Michael Hirst-tel közösen)
Édes Emma, drága Böbe (1992)
Offenbach titkai (1996) (tévéfilm)
Steading of the boat, magyar címe: A csónak biztonsága (gyártás éve: 1996) (56 perces rövidfilm)
A napfény íze (1999) (Forgatókönyv: Israel Horovitz-cal közösen)
Taking Sides- Der Fall Furtwängler , magyar címe: Szembesítés (2001) (Rendező)
Tíz perc – cselló (2002)
Csodálatos Júlia (2004) (William Somerset Maugham műve alapján)
Rokonok (2005) (Móricz Zsigmond regénye alapján)
Az ajtó (2012)[39] (Szabó Magda regénye alapján)
Zárójelentés (2020)

Színészként:
TV a város szélén (1998) (tévésorozat, rendező: Szurdi Miklós)
A Vendôme tér asszonya (1998) – Charlie Rosen (Francia film, rendező: Nicole Garcia)
Franciska vasárnapjai (1997) (Rendező: Simó Sándor)
Utrius (1993) (Rendező: Grunwalsky Ferenc)
Túsztörténet (1989) – Főorvos (Rendező: Gazdag Gyula)
Történetek a magyar filmről (1982) (Rendező: Nádasy László)

Az ajtó

Az ajtó

Vörösmarty Mozi
  • Forgatókönyvíró
Távoli dal

Távoli dal

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!