művész


Szász  Dániel

Szász Dániel

Színész.

Szász Dániel 1975-ben született Budapesten.
Középiskolai tanulmányait megszakította, mert a színházcsinálás érdeklte.
1993-1997-ig a 7tükör stúdiószínházban színésznek készült. Együtt dolgozott Sopsits Árpáddal, Hollós Péterrel és Csabai Attilával, aki meghívta az akkor alakuló társulatába. A Csabai Attila és Ladjánszki Márta nevével fémjelzett Kompmánia együttesben való…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész.

Szász Dániel 1975-ben született Budapesten.
Középiskolai tanulmányait megszakította, mert a színházcsinálás érdeklte.
1993-1997-ig a 7tükör stúdiószínházban színésznek készült. Együtt dolgozott Sopsits Árpáddal, Hollós Péterrel és Csabai Attilával, aki meghívta az akkor alakuló társulatába. A Csabai Attila és Ladjánszki Márta nevével fémjelzett Kompmánia együttesben való munka érdeklődését a tánc felé fordította.
A társulattal együtt folytatott tréningeken számos kortárs és modern tánctechnikát és klasszikus balettet tanult. Mellette más neves tanárok kurzusain is részt vett, mint például Frei Faust és a butoh mester Tadashi Endo, akik nagy hatással voltak mozgáskultúrája alakítására.
2002-től szabadúszó táncosként olyan jeles kortárs koreográfosok előadásaiban szerepelt, mint Frenák Pál, Hudi László vagy Gergye Krisztián, Pataky Klára, Hámor Jocó.
2002 óta dolgozik Szabó Rékával, akinek előadásai jellegzetesen törekszenek a műfaji határok tágítására a színház és a tánc ötvözésére. A Véletlen, a Karc, a Nylon revü, a Buddha szomorú, a Szeánsz, az Alibi, a Nincs ott semmi és a Te szemét! előadásaiban táncol. Mellette rendszeresen jár capoeira edzésekre és hobbi szinten foglalkozik zenével is
   
SZÍNHÁZ:
Alibi színész
bemutató: 2007. május 10. Tünet Együttes    
JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ, NÉPHÁZ - Tatabánya
február 3. (szerda) 19:00
Bolero táncos
bemutató: 2006. február 3. Trafó    
Buddha szomorú szereplő
bemutató: 2005. november 16. Tünet Együttes    
Concerto tánc
bemutató: Trafó    
Cyber Gésák tánc
bemutató: 2001. november 2. Kompmánia Társulat    
Don Quijote mauzóleum előadó
bemutató: 2005. október 17. Artus - Goda Gábor társulata    
Az élet értelme színész
bemutató: 2009. november 13. Tünet Együttes    
Farkas falka és a lány szereplő
bemutató: 2007. szeptember 27. Artus - Goda Gábor társulata    
Farkasok társasága szereplő
bemutató: 2007. szeptember 26. Artus - Goda Gábor társulata    
Fratres / Függő / Mit csinálsz, ha innen felállsz koreográfus
bemutató: 2006. november 28. Mu Színház    
Függő koreográfia és tánc
bemutató: BAKELIT    
giselle@csabai.mpeg.hu táncos
bemutató: 2003. november 28. Kompmánia Társulat    
Gördeszkák tánc
bemutató: Frenák Pál Társulat    
Holnap előtt előadó
bemutató: Mu Színház    
Hull az elsárgult... szereplő
bemutató: 2004. december 20. Merlin    
Húsba tépve táncos
bemutató: 2005. január 10. Budapesti Operettszínház    
In'N'Out színész, koreográfus
bemutató: Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió    
Kalkulált rizikó tánc
bemutató: 2003. január 11. Millenáris    
Karc - szabad ötletek színészekre és táncosokra szereplő
bemutató: 2004. december 16. Tünet Együttes    
Katasztrófa Maraton színész
bemutató: 2008. november 29. Tünet Együttes    
A katona története táncos
bemutató: Mu Színház    
Kék - Vörös tánc
bemutató: 2001. május 8. Kompmánia Társulat    
Kifordított szoba, avagy Embernövények a nappaliban tánc
bemutató: 2008. június 21. Artus - Goda Gábor társulata    
Kínos táncos
bemutató: 2004. október 22. Mu Színház    
Lankadó extázis - nyilvános megtermékenyítés szereplő (2007 - 2009)
bemutató: 2007. február 7. BAKELIT    
Liza tánc, alkotó
bemutató: 2007. április 11. SÍN Kulturális Központ    
Mediterrán táncos
bemutató: 2003. december 19. Mu Színház    
Mihaszna Varieté színész
bemutató: TÁP Színház    
Mindenhol jó, de legjobb a paradicsomban táncos
bemutató: Nemzeti Táncszínház (Várszínház)    
Mitugrászok menyegzője - Vertical Wedding közreműködő
bemutató: Millenáris    
Molto vivace! tánc
bemutató: Millenáris    
Nincs ott semmi - avagy alszanak-e nappal az álmok tánc
bemutató: 2008. február 14. Tünet Együttes    
Nylon revü szereplő
bemutató: 2005. július 19. Tünet Együttes    
OO tánc
bemutató: 2002. november 12. Mu Színház    
Púder táncos
bemutató: 2005. január 14. Budapesti Operettszínház    
Rész M táncos
bemutató: Tűzraktér    
Romance tánc
bemutató: Kompmánia Társulat    
sisterhood tánc
bemutató: 2008. március 9. Mu Színház    
Szabadesés project (work in progress) tánc
bemutató: BAKELIT    
Szeánsz - aritmiás szívek klubja szereplő
bemutató: Tünet Együttes    
Szomorú szimfónia tánc
bemutató: Kompmánia Társulat    
A tánc világnapja közreműködő
bemutató: Művészetek Palotája    
"Te szemét!" (Zöldkör) táncos
bemutató: Tünet Együttes    
Történetek táncos
bemutató: 2005. március 6. Merlin    
Véletlen koreográfia és tánc
bemutató: 2002. szeptember 26. Tünet Együttes    
/Verziók táncos
bemutató: 2002. december 6. Kompmánia Társulat    
Vörös előadó
bemutató: Kompmánia Társulat    
Vörös táncos
bemutató: Mu Színház    
Zöld - Sárga színész
bemutató: 2002. március 28. Kompmánia Társulat    
1:1 táncos
bemutató: Tünet Együttes    
5 előadó
bemutató: 2005. október 15. Mu Színház

FILM:
Légyfogó (1998) színész

A tünetegyüttes

A tünetegyüttes

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Előadó és alkotótárs
A tünetegyüttes - reality a pincében

A tünetegyüttes - reality a pincében

Gyulai Várszínház
  • Előadó és alkotótárs
Alibi

Alibi

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
ALIBI a TÜNET Együttes előadása - Utolsó előadás a Kamrában

ALIBI a TÜNET Együttes előadása - Utolsó előadás a Kamrában

Katona József Színház
  • Színész
Az éjszaka csodái

Az éjszaka csodái

Győri Nemzeti Színház
  • Szereplő és alkotótárs
Az ezeregyéjszaka másnapján - Pedró Mester Népszínháza

Az ezeregyéjszaka másnapján - Pedró Mester Népszínháza

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Gyász

Gyász

Katona József Színház
  • Színész
Kántor Kata és a Bélaműhely: ORIGO

Kántor Kata és a Bélaműhely: ORIGO

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Zenész / Kormánytilinkó / Fulyaratilinkó / Cső
Kántor Kata: Origo

Kántor Kata: Origo

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • előadó
KARC

KARC

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Kérész Művek 77. - Biztos talán / Grotowski Intézet // Artus

Kérész Művek 77. - Biztos talán / Grotowski Intézet // Artus

Artus Kortárs Művészeti Egyesület
  • Alkotóelőadó
Kucok - játssz velünk mesét, interaktív meseszínház

Kucok - játssz velünk mesét, interaktív meseszínház

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Kucok – játssz velünk mesét

Kucok – játssz velünk mesét

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Kucok- Játssz velünk mesét!

Kucok- Játssz velünk mesét!

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Szereplő
Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Sztálin katonája
Molnár Csaba - MU Színház - SÍN: CMMN SNS PRJCT

Molnár Csaba - MU Színház - SÍN: CMMN SNS PRJCT

MU Színház
  • Színész
Négy fal között - avagy zárt ajtók, tárt lábak: Tünet Együttes

Négy fal között - avagy zárt ajtók, tárt lábak: Tünet Együttes

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Otto, a párja
NOTHING PERSONAL

NOTHING PERSONAL

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
PLACCC Dance // Tünet Együttes és Szabó Veronika: Szirének

PLACCC Dance // Tünet Együttes és Szabó Veronika: Szirének

Artopolis Egyesület
  • Szereplő
Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Tünet Együttes

Tünet Együttes

Gyulai Várszínház
  • Előadó és alkotótárs
Tünet Együttes: Alibi

Tünet Együttes: Alibi

MU Színház
  • Színész
Tünet Együttes: Apropó 2.0

Tünet Együttes: Apropó 2.0

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Alkotó-előadó
Tünet Együttes: Az éjszaka csodái

Tünet Együttes: Az éjszaka csodái

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Szereplő és alkotótárs
Tünet Együttes: Az élet értelme

Tünet Együttes: Az élet értelme

MU Színház
  • Színész
Tünet Együttes: Buddha szomorú

Tünet Együttes: Buddha szomorú

MU Színház
  • Színész
Tünet Együttes: Karc

Tünet Együttes: Karc

MU Színház
  • Színész
Tünet Együttes: Trolletetés

Tünet Együttes: Trolletetés

MU Színház
  • Szereplő és alkotótárs
united sorry (A/NL) & Tünet Együttes (HU):PROPAGANDA!

united sorry (A/NL) & Tünet Együttes (HU):PROPAGANDA!

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
VÉDETT FÉRFIAK KERTJE

VÉDETT FÉRFIAK KERTJE

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Voyager 3 ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

Voyager 3 ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Zadam: In'N'Out

Zadam: In'N'Out

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Koreográfia, és előadás

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!