Úgy érzi, élete elért egy olyan pontig ahonnan nem lehet továbblépni. Sikereket ért el, lett valaki, de elvesztette a gyökereit, az identitását. Nem mer hátra nézni, de előre sem... Csak áll ott és lassan minden értelmetlenül belehullik egy szakadékba, amit ő hozott létre saját magában... már csak a szavaiba tud kapaszkodni.
Megpróbálunk kikísérletezni egy olyan új színházi formát, ahol a különböző műfajok nem együtt, egymásnak alá vagy fölé rendelve segítik a drámai hatást, hanem mintha darabokra tépnék a szöveget, és minden műfaj csak a maga koncával törődne. Az egyik elénekli, a másik eltáncolja, a harmadik filmet készít belőle, a negyedik elmutogatja, stb., de mit sem törődik a többi résszel. Az egység csak a nézőben születhet meg. Ő az alkotás utolsó eleme és erre fel is hívjuk a figyelmét, aztán az előadás után megkérdezzük, mire jutott.
