művész


Szüle  Tamás
2

Szüle Tamás

Magánénekes (basszus).

Tanulmányok:
Szülővárosában, Miskolcon kezdte zenei tanulmányait, zenei általános iskolában csellózni tanult, majd zeneiskolában magánéneket. A Miskolci Földes Ferenc Gimnázium angol tagozatának elvégzése után az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, matematika-fizika szakon tanult, de még a diploma megszerzése előtt, 1974-ben felvételt nyert a Liszt…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Magánénekes (basszus).

Tanulmányok:
Szülővárosában, Miskolcon kezdte zenei tanulmányait, zenei általános iskolában csellózni tanult, majd zeneiskolában magánéneket. A Miskolci Földes Ferenc Gimnázium angol tagozatának elvégzése után az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, matematika-fizika szakon tanult, de még a diploma megszerzése előtt, 1974-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyetemi Tagozatára, ahol 1979-ben jeles minősítéssel szerzett operaénekesi és szakközépiskolai ének-tanári diplomát. Egy évig volt az Operaház ösztöndíjasa.

Mesterek: Kutrucz Éva, Adorján Ilona
Kurzusok: Weimar, Pavel Liszicián kurzusa

Szerepek:
Wagner: Lohengrinjének Henrik királya volt az első főszerep, melyet beugrással elénekelhetett. Ezután a Trubadúr Ferrandója, a Rigoletto Sparafuciléja, majd Mozart nagy basszus szerepei következtek: Osmin, Leporello, Bartolo, Sarastro, Publio, majd Rossini: Sevillai borbélyának Bartolója, Donizetti: Szerelmi bájitalának Dulcamaraja. Itthon a Lammermoori Lucia Raimondoja, majd a legnagyobb kihívás; R. Strauss: A rózsalovag c. operája felújításában Ochs báró szerepe várt rá. 1996-ban ő nyerte el a Székely Mihály emlékplakettet. A nagy basszus buffo szerepek sorában kimagasló a Don Pasquale címszerepe és Rossini: Hamupipőkéjének Don Magnificoja. Részt vett XX. századi magyar művek operaházi ősbemutatóiban: Szokolay Sándor: Ecce homo - Ladasz apó, Vajda János: Leonce és Léna - Péter király, Fekete Gyula: A megmentett város - Kopasz. Dalok és oratóriumok egész sora bővíti repertoárját, Bach passiói, egyházi és világi kantátái, Händel nagy oratóriumai; Messiás, Saul, Belsazar, Acis és Galathea, Haydn nagy oratóriumai, Mozart: Requiemje, miséi, Rossini: Stabat Mater, Verdi: Requiem (vendégszereplés Párizsban és Argentínában 2000), Mendelssohn: Paulus (Mexico City 1999), Mahler: VIII. szimfónia (Prága, Szófia 1988), Sosztakovics: XIII. szimfónia (Buenos Aires), XIV. szimfónia, Bruch: Mózes címszerepe (Amszterdam 2002), valamint számos magyar mű; Bartók: Cantata profana, Lendvay Kamilló: József és testvérei, Moshe Gassner: Hagyd a népedet kantáta, Ránki György: 1944, Orbán György: Passió, Karácsonyi oratórium. Az utóbbi kettőt CD-re is énekelte. Legkedveltebb dalai Schumann, Brahms, Muszorgszkij és Kodály művei közül kerülnek ki.

Vendégszereplések:
1990-ben a Drottningholmi Palotaszínházba kapott meghívást, ahol Osmin szerepét alakította Mozart: Szöktetés a szerájból c. operájában Arnold Östman vezényletével. Svédországi sikerének köszönhetően bemutatkozhatott a Strassbourgi Fesztiválon, Nancyban, Svájcban, Izraelben. 1994-ben Singapurban Leporellót, 1995-ben Tel-Avivban Basiliót és Bartolót énekelt felváltva a Dario Fo rendezte előadásban. Ezután következett bemutatkozása a velencei Teatro La Fenice-ben a Kékszakállú herceg szerepében. 1996-ban Smetana Eladott menyasszonyában csehül énekelte Kecal szerepét Tel-Avivban, majd Geronte-ot a Manon Lescautban beugrással a bécsi Staatsoperben. Bartók operájával az Egyesült Államokban is járt, a Bard Fesztiválon Kincses Veronika partnereként.

2006 őszétől a Pécsi Tudományegyetem magánének szakán énektechnikát, műismeretet tanít.

Előadásai:
Rigoletto
Bohémélet
Figaro házassága
A denevér
A nürnbergi mesterdalnokok
Don Pasquale
Bohémélet
A kis kéményseprő
Manon Lescaut

A denevér

A denevér

Magyar Állami Operaház
  • Frank
A denevér

A denevér

Magyar Állami Operaház
  • Frank
A windsori víg nők

A windsori víg nők

Pécsi Nemzeti Színház
  • Reich úr
Andrea Chénier

Andrea Chénier

Magyar Állami Operaház
  • Schmidt, a Saint Lazare börtön porkolábja
Andrea Chénier - Netrebkóval

Andrea Chénier - Netrebkóval

Magyar Állami Operaház
  • Schmidt, a Saint Lazare börtön porkolábja
Az úrhatnám szolgáló - Komolyzenei hangverseny

Az úrhatnám szolgáló - Komolyzenei hangverseny

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Egyéb
Bohémélet

Bohémélet

Magyar Állami Operaház
  • Alcindor
Bohémélet

Bohémélet

Magyar Állami Operaház
  • Alcindoro
Bohémélet

Bohémélet

Magyar Állami Operaház
  • Alcindor
Bohémélet 2.0

Bohémélet 2.0

Magyar Állami Operaház
  • Alcindor
Don Pasquale

Don Pasquale

Magyar Állami Operaház
  • Don Pasquale
Don Pasquale

Don Pasquale

Veszprémi Petőfi Színház
  • Don Pasquale
Don Pasquale

Don Pasquale

Vörösmarty Színház
  • Don Pasquale
Don Pasquale

Don Pasquale

Csiky Gergely Színház
  • Don Pasquale
DON PASQUALE

DON PASQUALE

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Don Pasquale
Donizetti: Don Pasquale

Donizetti: Don Pasquale

Magyar Állami Operaház
  • Don Pasquale
Erkel F.: Hunyadi László

Erkel F.: Hunyadi László

Magyar Állami Operaház
  • Cillei Ulrik
G. Puccini: Bohémélet / La Boheme

G. Puccini: Bohémélet / La Boheme

Magyar Állami Operaház
  • Alcindoro
G. Puccini: Manon Lescaut

G. Puccini: Manon Lescaut

Magyar Állami Operaház
  • Géronte de Ravoir
G. Verdi: Rigoletto

G. Verdi: Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Ceprano gróf
G. Verdi: Traviata

G. Verdi: Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Grenvil
Puccini: Bohémélet

Puccini: Bohémélet

Magyar Állami Operaház
  • Benoit
R. Strauss: Ariadné Naxosban

R. Strauss: Ariadné Naxosban

Magyar Állami Operaház
  • Egy lakáj
Richard Strauss: A hallgatag asszony

Richard Strauss: A hallgatag asszony

Müpa
  • Színész
Richard Strauss: A hallgatag asszony

Richard Strauss: A hallgatag asszony

Müpa
  • Vanuzzi
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Ceprano gróf
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Ceprano gróf
Rossini: A sevillai borbély

Rossini: A sevillai borbély

Magyar Állami Operaház
  • Bartolo
SCHICCHI 2.0

SCHICCHI 2.0

Magyar Állami Operaház
  • Simone
Szerelmi bájital

Szerelmi bájital

Magyar Állami Operaház
  • Dulcamara
Tannhäuser

Tannhäuser

Magyar Állami Operaház
  • Biterolf
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Sekrestyés
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Sekrestyés
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Sekrestyés
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Sekrestyés
Triptichon

Triptichon

Magyar Állami Operaház
  • Simone (Gianni Schicchi)
Verdi: La Traviata

Verdi: La Traviata

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Grenvil, orvos
Verdi: Traviata

Verdi: Traviata

Magyar Állami Operaház
  • Grenvil

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!